Kezdd az evést ivással!

Mikor úgy 22 évvel ezelőtt lementünk az általános iskola ebédlőjébe, nekem mindig az volt az első dolgom, hogy végre igyak egy nagy pohár vizet. Vagyis lett volna… Ugyanis jött Kriszta néni – minden bizonnyal a legnagyobb jószándékkal, és legalább ekkora szigorral -, és letiltott az ivásról. Mondván, majd csak ebéd után után szabad inni!
Hasonló elveket vallott a nagymamám is, aki egy-egy jó sós fogás után sem hagyott inni, csak az ebéd végén. (Bár még most is rám szólna… <3 )
Szóval vannak a belénk nevelt szokások, melyektől elég nehéz elvonatkoztatni. Ráadásul azért jól is esik meginni egy hideg sört a lángos után, nem? ( Fogalmam sincs, egyáltalán nem iszom sört 😛 ) Vagy egy pohár friss vízzel leöblíteni az ebédet.

Jó esik, de vajon egészséges-e, ha evés közben, vagy után iszod azt a frissítőt?

Tudom, most azt is gondolhatod, hogy ha 20 évig így ittam, most minek változtatnék, ha egy blogon azt olvasom, hogy esetleg másként jobb? Én azt mondom, ha égett már a gyomrod a kiadós ebéd után, vagy délutánra úgy felpuffadsz, mint egy lufi, netán cserepes a szád minden nap, érdemes kipróbálnod másként.

Nézzük, hogyan, és miért?

1. Napi folyadékmennyiség
Minden embernek a testsúlyának, életkorának, nemének, aktivitásának megfelelően kell kiszámolni a napi mennyiséget. Viszont kb elmondhatjuk, hogy ez 10 kilónként 3-4 deciliter víznek felel meg. Minden más még erre jön pluszban. Tehát minden napi tevékenységedet érdemes ivással kezdened.
2. Éhes vagy szomjas vagy? 
Sokszor összekeverjük a szomjúságot az éhséggel. Az ember érzi, hogy ki kell elégítenie valamilyen szükségletet, de mivel az evés élvezetesebb, inkább eszik, mint igyon egy pohár vizet. Pedig sokszor elég lenne csak a folyadék. Ha előbb iszol, lehet, hogy meg is oldottad a problémát!

3. Emésztés
Ha étkezés közben fogyasztjuk a folyadékot, azzal felhígítjuk a gyomortartalmat, és nem tudnak elkezdeni beindulni a lebontó folyamatok, azaz minden sokkal tovább fog bent “rothadni”, és sokkal több energiába kerül majd az emésztés. Tehát még egy kis elnyomott állapot is lesz, vagy egy plusz, fölösleges kávé. Ráadásul haspuffadást is okozhat.
4. Reflux
Kissé sztereotipizálva a jó magyar ember nem tud csak simán jól lakni. Addig eszik, amíg csak belefér. Ez önmagában is nagy probléma. Viszont, ha erre még ráiszik, már olyan mértékű a gyomortartalom, hogy refluxos ingerekhez vezethet.
5. Fogyás
Ha evés előtt iszunk meg 3-5 deci vizet, akkor már eleve nem lesz olyan igényünk arra, hogy sokat együnk, mintha még teljesen üres lenne a gyomrunk. Kicsit be tudjuk csapni vele magunkat.
Viszont arra figyelni kell, hogy az ivás is kb. fél órával evés előtt legyen! Különben ugyanott vagyunk.

Igyekszem segíteni Nektek a cikkekkel, remélem, sikerül! Ha úgy érzed, Te is segíts egy megosztással! 🙂